|
A táncok
Mit is tanítunk?
A legtöbben, amikor besétálnak egy tánciskolába még nem tudják konkrétan mit szeretnének tanulni. Sokszor még az első óra közepére sem derül ki, milyen is az a tánc, amit tanulnak. Csak azt tudják, hogy például valami latinosat tanulnak.
Az alábbi kis ismertetővel kicsit közelebb szeretnénk hozni a táncokat mindenkihez. A hiányzó műfajok szeptembertől indulnak be és leírást is hamarosan
találtok itt a kibővült honlapon!
A kurzusok listájához (órarend) klikkelj ide!
Argentin tangó:
Három perc csodálatos szerelem, vagy három perc őrülten izgató szex. Mindenkinek az, amit kihoz belőle. A különbség az európai tangó és az eredeti között meglehetősen nagy. Az európai tangót versenyeken alakították ki, ahol a fő szempont az volt, hogy a tánc imponáljon a bíróknak és a közönségnek: gyors, meglepő, elegánskodó és talán egy kicsit favágó is. Tisztességes latin nem mutatja, hogy le akarja tépni a nő ruháját. Csak sugallja... Az eredeti tangó intimebb, szexibb, társaságibb, összetettebb, kifinomultabb és nem olyan modoros, mesterséges, mint európai társa. Teljesen improvizált - mint az élet - a két fix pont benne a nő és a férfi, illetve a kettőjük közötti kapcsolat...és ennek a kapcsolatnak ezer arca van. Lehet szabad és laza, lehet alárendelt-fölérendelt, lehet erőteljes, lehet finom. Ahogy mondani szokták: 'A Tangó az Élet maga a táncparketten. Az Élet tangó a parketten kívül'. Annak is hasznos aki többet akar megtudni a nők és férfiak örök viszonyáról, vagy saját magáról...
A kurzusok listájához (órarend) klikkelj ide!
Tango Nuevo (3,8Mb) :: Tango de Salón (3Mb) :: Modern zenére (2,5Mb) 
Angol keringő:
Lassabb tempójú, de dinamikus keringőzenére (3/4-es ütemű) épülő lendületes tánc, sok forgó illetve haladó figurával. Az angol keringőt a társastánc tanfolyamok részeként (is) oktatjuk.
A kurzusok listájához (órarend) klikkelj ide!
Angol keringő videó (3,9Mb) 
Tangó:
Az eredetileg argentin származású tangó 'angolosított' európai válfaja, mely ötvözi az eredeti tánc szenvedélyességét az európai báli táncok stílusával, pergő európai tangó zenére. A "sima" tangó nem keverendő össze az argentin tangóval. A tangót a társastánc tanfolyamok részeként (is) oktatjuk.
A kurzusok listájához (órarend) klikkelj ide!
Tangó videó (3,3Mb)
Bécsi keringő:
A monarchiális, császári főváros hangulatát idéző tánc (de nem csak korabeli zenére lehet táncolni!). Az angol keringőnél kétszer gyorsabb tánc, amivel száguldani lehet a parketten. A bécsi keringőt a társastánc tanfolyamok részeként (is) oktatjuk.
A kurzusok listájához (órarend) klikkelj ide!
Bécsi keringő videó (3,5Mb)
Slow Foxtrott (Slowfox):
Folyamatosan úszó, nyugodt, elegáns tánc. Lassú 4/4-es ütemű swing zenére épül. Röviden Slowfoxként is emlegetik. A slowfoxot a társastánc tanfolyamok részeként (is) oktatjuk.
A kurzusok listájához (órarend) klikkelj ide!
Slowfox videó (4,2Mb) 
Cha-cha:
A legismertebb latin táncok egyike, könnyen felismerhető (határozott, staccato ütemű) ritmusával és jellegzetes alaplépésével nem véletlenül népszerű. A cha-cha-chát a társastánc és latin társastánc tanfolyamok részeként (is) oktatjuk.
A kurzusok listájához (órarend) klikkelj ide!
Cha-cha videó (3,5Mb)
Rumba:
Közép és dél-amerikai boleró zenére épül. A mozgás termékenységi rítusokból származik... Lassú és szenvedélyes - a szerelem tánca. A rumbát a társastánc és latin társastánc tanfolyamok részeként (is) oktatjuk.
A kurzusok listájához (órarend) klikkelj ide!
Rumba videó (3,8Mb) 
Salsa:
Manapság nagyon divatossá vált játékos, az 'igazi' latin lüktetést sugárzó tánc. A salsát a társastánc, latin társastánc tanfolyamok részeként (is) oktatjuk, de különálló salsa óráink is vannak.
A kurzusok listájához (órarend) klikkelj ide!
Kubai stílus + Rueda de Casino ::
Los Angeles (Club) Style demo :: LA Salsa - klubban 
Mambo:
Aki látta annak idején a Dirty Dancing-et, annak nem kell bemutatni a lendületes és temperamentumos közép-amerikai gyökerekből táplálkozó táncot. A mambó és a salsa megszólalásig hasonlítanak egymásra (igazából ugyanaz a tánc két különböző fejlődési fázisban - a mambó a régebbi), a kettő hasonlóságaira és különbségeire kitérünk a salsa tanítása közben.
A kurzusok listájához (órarend) klikkelj ide!
Samba:
A Riói Karnevál lüktetését idéző brazil eredetű tánc, lendületesen haladó figurákkal. Két változata ismert hazánkban: a 'versenytánc' szamba (ezt haladóbb latin társastánc tanfolyamainkon kerül elő) és az autentikus brazil samba, ami nem társas, hanem szóló műfaj. Ez utóbbit időszakos intenzív tanfolyamokon lehet majd elsajátítani.
A kurzusok listájához (órarend) klikkelj ide!
(Verseny) Szamba videó (3,5Mb)
Rocky:
Bár nem igazán latin-amerikai gyökerekkel rendelkezik, de jellegénél fogva inkább ide sorolják. Rock & Roll illetve swing zenékre táncolható, talán a legelterjedtebb 'buli-tánc'. Alapvetően a jive egyszerűsített formája. A rockyt a társastánc, latin társastánc tanfolyamok részeként (is) oktatjuk.
A kurzusok listájához (órarend) klikkelj ide!
Jive:
A 'rocky' elegánsabb és nyugodtabb angol kis (vagy inkább nagy) testvére. A latin táncversenyeken az öt versenyszám egyike. A jive a haladóbb latin társastánc tanfolyamok részeként kerül elő.
A kurzusok listájához (órarend) klikkelj ide!
Jive videó (3,7Mb)
Swing :
A 'rocky', boogie-woogie és a jive közös autentikus őse, amely a XX. század észak-amerikájának meghatározó táncait szülte (szinte minden évtizedből más, területenként eltérő stílusokkal). A 20-30-as évek zenéje a legtipikusabb, amely a swinghez kötődik, de a 20-as és 60-es évek közötti észak-amerikai popzene és a jazz egyes kortárs formái is swing zenére épülnek.
A kurzusok listájához (órarend) klikkelj ide!
Swing videó (7Mb)
Balboa:
"Társas swing". A '20-as, '30-as évek Amerikájának népszerű társastánca, amely mára teret hódított Európában is. Fiatalok és idősebbek is szívesen táncolják vidám, könnyed, ám elegáns stílusa miatt. A balboa egy improvizatív tánc, amelyben nagy hangsúlyt kap a vezetés és követés. Egyszerű alaplépése és változatos figurái miatt gyors és közepes tempójú zenére egyaránt táncolható, melynek stílusa főként swing, de lehet boogie illetve rock & roll is.
A kurzusok listájához (órarend) klikkelj ide!
Balboa videó 
West coast swing :
A West Coast Swing bármilyen 4/4-es Funky, R&B vagy Blues zenére táncolható páros tánc.
Mára gyakorlatilag Kalifornia egyik szimbólumává vált, ami részben köszönhető az amerikai "Megatánc"-nak (So You THink You Can Dance - SYTYCD), melyet 2006-ban Benji Schwimmer, a West Coast Swing egyik elismert művelője nyert meg.
Swinges, rock'n'roll-os alapokon nyugszik, alapvetően vonalas tánc.
Vezetéstechnikájában állandóan jelen van a férfi és a nő között egyfajta feszítés - lazítás, melytől a külső szemlélő számára a tánc rendkívül elasztikusan néz ki. A fiú és a lány a kezével oda-vissza kommunikál, nagy szabadságot engedve az improvizációnak, így szabadon táncolható akár egy ismeretlennel is, mint pl. a salsa.
Lehetőséget ad arra, hogy a tánc során megtanuljunk feloldódni és valóban a zenével összhangban mozogni, ezért többféle táncműfaj mozgásanyaga is jól alkalmazható benne, mint pl. a Hip-Hop, vagy a latin táncok elemei.
A WCS lehetőséget ad a párban táncolásra a Discókban, illetve sok olyan szórakozóhelyen, ahol a fent említett zenei stílusok hallhatóak.
A lassú, andalgós zenékre ugyanúgy táncolható mint pl. a Black Eyed Peas: Boom Boom Pow-jára vagy Lady Gaga: Pokerface számára.
Hazánkban csak pár éve még, hogy szinesíti a táncpalettát, de már rendszeresen bulikat és versenyeket is rendeznek belőle, melyen lehet konkrét koreográfiával vagy fix párral indulni, de talán ennél is kedveltebb versenyformája a Jack&Jill, melyre férfiak-nők külön neveznek és a párokat összesorsolva a helyszínen kapott zenére kell improvizálni.
Érdemes tájékozódásul megnézni az olyan top párok táncát, mint Tatiana Mollmann-Jordan Frisbee, Parker Dearborn-Jessica Cox, Michael Kielbasa-Jennifer de Luca vagy Benji Schwimmer-Heidi Groskreutz.
A kurzusok listájához (órarend) klikkelj ide!
West coast swing videó
|